Dióhéjban az MBF konferenciáról

Nagy várakozással néztünk az esemény elé, hiszen az eddigi évek tapasztalatai alapján, Magyarország egyik legrangosabb biztonság technikával foglalkozó eseménye került megrendezésre, melyen ezúttal arany fokozatú támogatóként lehettünk jelen. Az IP Cam teljes stábja - Szántó Helga, Nógrádi Andrea, Fodor Gábor, Huszár László, Rózsás Balázs és Zsida Attila - azon dolgozott, hogy a rendezvény érdeklődői megismerkedhessenek a biztonságtechnikai piac újdonságaival, megtalálják a számukra megfelelő megoldásokat és választ kapjanak minden kérdésükre.

A három napos konferencián a biztonságtechnika számos területe és azok aktuális kérdései kerültek fókuszba kerekasztal megbeszélések és színes előadások segítségével, melyekben mi is érintettek voltunk, hiszen Fodor Gábor kollégánk a fedélzeti megfigyelés mai vívmányaival és megoldásaival ismertette meg a közönséget, míg Tomolák Péter - az Avigilon képviseletében - bemutatta a gyártó prémium CCTV megoldást kínáló portfólióját.

A kiállítás ideje alatt standunk fő támogatójának (Avigilon) termékeit, valamint a gyártó legújabb Appearance Search megoldását is testközelből is tekinthették meg az érdeklődők. Ügyfeleink igényeihez igazodva bemutattuk a már több projektben is bizonyított Teletek tűzjelző és behatolásjelző rendszereinket, illetve a Protege integrált megoldást nyújtó eszközeit és fejlesztéseit.

Az eseményre több meglepetéssel is készültünk - a standunkra látogató vendégeknek örömére. A legsikeresebb ezek közül az az alkalmazás volt, amely egy rövid fejtörővel egybekötött történelmi QR kód keresésre bíztatta az alkalmazást telefonjára feltelepítőket. A kódokat sikeresen megtalálók között a gálavacsorán sorsoltak ki értékes ajándékokat, többek között egy nagy értékű Vivotek kamerát.

Összességében elmondható, hogy a mára már hagyománnyá vált konferencia ismét jó hangulatban, számos érdekességgel és újdonsággal telt, melyet nagyszerű előadói csapatok és kiváló programok tettek színesebbé az ide látogatók számára. Bízunk benne, hogy a biztonság zászló vivőjeként a jövőben is részesei lehetünk eme kiváló rendezvénynek, ahol számos tapasztalattal, élménnyel, új partneri kapcsolattal és sikertörténettel lehettünk gazdagabbak.

Tekintsék meg az eseményről készült galériánkat valamint a rendezvényről készült videót.