2. IP Cam Tudásbázis partnernap Debrecenben

2. IP Cam Tudásbázis partnernap Debrecenben

Az első budapesti rendezvény után 2014. május 8-án a debreceni Aquaticum Hotel Afrika termében került megrendezésre a 2. Tudásbázis. A szakmai nap célja ezúttal is partnereink minél szélesebb körű tájékoztatása volt a 2014-es trendekről és az új termékekről. A személyes találkozások során lehetőségünk nyílott a már kiépült kapcsolatok elmélyítésére és fejlesztésére, új partnerek megismerésére.  Nagy örömünkre szolgált, hogy nagy létszámban jelentek meg a meghívottak a Nyírségtől, a Viharsarokig és hallgatták meg az előadásokat.

Az első két előadást  Rózsás Balázs az IP Cam Technologies Kft. Kereskedelmi vezetője tartotta, a 2014-es partner programról , a várható biztonságtechnikai piaci irányokról illetve az új gyártókról és termékekről.

A kávészünetben megkezdődtek a kötetlen beszélgetések, sokan érdeklődtek az előadáson bemutatott Vivotek és Basler IP kamerák iránt. Persze a rendezvény helyszínéül szolgáló komplexum is szóba került, hisz egyik kedves debreceni partnerük, a Beks Kft. telepítette az objektum megfigyelését biztosító Vivotek FD8136 mini dóm kamerákat.

11 órától a Luxriot szoftverek által támogatott analitíka volt a téma. A Luxriot mérnöke végül sajnos nem érkezett meg a bemutatóra, így Nagy Gábor kereskedelmi és műszaki menedzser kollégánk tartotta meg a prezentációt.

Őt követte Schmidt András vendégelőadónk, aki látványosan mutatta be a Loxone házautomatizálási rendszerét.

De mit se ér a sok kivetített dia, ha nincs kézzel fogható termék bemutató. A Vivotek újdonságai mellett partnereink megismerhették a Nexcom mobilrögzítőit.

A kiadós, családias hangulatú ebéd után számtalan kérdés megválaszolására nyílt még lehetőségünk. Bízunk benne, hogy az együtt eltöltött néhány órát nem csak mi, hanem partnereink is hasznosnak találták. Annak érdekében, hogy meglévő és új partnereink kiszolgálása ígéreteinkhez híven maradéktalanul megvalósulhasson id. Rózsás Balázs kelet-magyarországi képviselőnk készséggel áll rendelkezésükre.