Az Intellio őszi szakmai napján jártunk

Az IPCam Technologies is részt vett a múlthéten megrendezésre került Intellio Őszi Szakmai Napon, ahol sok érdekes megoldással találkoztunk, mind az ARH mind az Intellio részéről. Az esemény a Groupama Arénában került megrendezésre, ahol a vendégek létszáma 100 fő fölött volt.

Radics István az Intellio Zrt. vezérigazgatója köszöntője után Princz Adorján mutatta be a legújabb Intellio megoldásokat, melyeket a térfigyelő esemény visszakeresésben lehet leginkább használni.

Ezt követően az ARH ParkIT rendszámfelismerő beléptetési rendszerét vettük szemügyre közelebbről, ahol élő bemutató keretében prezentálták a felületet és a rendszert működés közben.
Szó esett a nap folyamán az Intellio és az ARH fúziójából eredő előnyökről is, ami a hatékonyabb és gyorsabb supportot teszi lehetővé az ATSS rendszer keretein belül, így növelve a technikai segítségnyújtás sebességét.

Egy kávészünet közbeiktatása után az előadások az Intellio kameraoldali szoftverfejlesztéseivel és licenszelésével folytatódtak, az év közben többször megváltozott portfólió fixálása és tisztázása érdekében.

Az ebédet követően az Intellio kiemelt partnerei adták elő nagyobb esettanulmányaikat, amelyeket Intellio rendszerrel valósítottak meg. Szó volt a projekt kivitelezése közben a megrendelő részéről felmerülő újabb igényekről, amiknek a megvalósítása további fejlesztésekkel gazdagította a rendszert. Ezeknek köszönhetően minden igénynek megfelelnek az Intellio megoldásai, legyen szó stadion-, kaszinó-, térfigyelő-, vagy üzemi megfigyelő rendszerről.

Az esettanulmányokat az ARH Intelligens közlekedéstechnikai megoldásai követték , ahol a rendszámfelismerésen és sebességmérésen túl további érdekes fejlesztéseket és felhasználási területeket volt szerencsénk megismerni. Ilyen újdonság például a tengelytáv mérő megoldás, amit Hennel Tamás, az ARH Zrt. regionális igazgatója bemutatásában hallgattunk meg.

Végezetül az előadásokat Kertész Viktor, az ARH Zrt. stratégiai igazgatója zárta, ahol a jövőbeni üzleti stratégiákról volt szó. Összességében számunkra is sok érdekességet tartogatott az idei őszi szakmai nap.